A gyártónál tett látogatásomkor a fejlesztőkkel beszélgettem, amikor is kifejtettem a phablet (azaz az 5”-nál nagyobb mobil) szemben támasztott ellenérzéseimet. A vezető fejlesztő úgy gondolta nem áll neki szóban meggyőzni, inkább ad egy rövid teszt idejére egy újszériás dual SIM-es 5000-es okosmobilt, azzal a kitétellel, hogy használjam és csak utána mondjak véleményt. Az előzőekből kiindulva tehát vegyes érzésekkel álltam neki tesztelni az új jövevényt.

Az első óra után rájöttem, a rengeteg funkciót bemutatni nem lesz egyszerű. A tesztet a hossza miatt főpontokba szedtem, ezért mindenki a maga számára érdekes tartalmat könnyen megtalálhatja.

Kicsomagolás (a doboz tartalma):

Elegáns bár sajnos standard dobozban kaptam a CC5000-t (azt az információt kaptam, hogy az új szállítmány már Concorde tervezésű egyedi dobozban érkezik). Zsúfolásig telipakolt, a készülék alatt rengeteg tartozékot és kiegészítőt találunk. A megszokott töltőn (ami egyben az adatkábel), fülhallgatón (jó minőségű) és használati útmutatón kívül, még tartalmaz egy szilikon tokot, pótakkut, és védőfóliát is. Elmondható, hogy egy komplett csomagot veszünk, tehát más költséggel már nem kell számolnunk.

Első kézbevétel (külső):

Meglepő a nagyság (142 x 73,5 x 9,7), a kijelző hatalmas. Súlyra 180g és kényelmesen megfogást biztosít, akár egy kézben is. Felül a 3.5 mm Jack foglalat, baloldalt a hangerőszabályzó, jobboldalt a ki/be kapcsoló, alul a microUSB/OTG/töltő foglalat található. Az előlapon a hatalmas 5”-os érintőkijelző mellett vékony keret, fent az előlapi kamera mellett vannak a szenzorok (fény és közelségérzékelő), alul három megvilágított érintőgomb. Hátlapon felül található a kamera mellette a villanó, alul a hangszóró kivezetés. Két oldalt a jobb megfogást és tartást elősegítő barázdált csíkos, ami a műanyag háznál kifejezetten segíti a használatot. A műanyag dominál a készüléken mégis masszív érzést kelt, nem recseg vagy ropog, jók az illesztések, masszív darabnak tűnik. A hátlap körbeöleli a kütyüt ezért eltávolítani nem egyszerű, ha sikerült leszedni tárul elénk az akku, a SIM foglalatok és a microSD foglalat. Utóbbiban nem tetszett, hogy csak az akku kivételével lehet memóriakártyát cserélni. Két színben kapható, nálam egy fekete volt amin vörös díszítőelemek találhatóak (merész, de tetszik).

Specifikációk:

A kijelző 5 colos IPS multi-touch kapacitív, 1280*720 pixel felbontású. Beteríti az előlapot, mégis kézbarát, jól kalibrált, egy kézzel is könnyen kezelhető. A fényereje megfelelő, napsütötte helyen is jól látható. A betekintése átlagos, torzulás nem tapasztalható, kontrasztos és színdús. A félelmeim a nagy kijelzőre vonatkoztatva alaptalannak tűnnek. A fényérzékelő az akku üzemideje miatt fontos, de sajnos nekem sötétebbre állítja a kijelzőt, mint az megfelelő lenne, ezért ezt a funkciót nem használtam.

Hardveres szinten mindent megkapott. A processzor egy MTK6589 Quad-Core 1,2 GHz ami egy PowerVR SGX 544MP GPU-val párosítva ütős kombinációt alkot. 1 GB RAM és 8 GB háttértár a mindennapi használathoz bőven elegendő. A kütyü minden vezeték nélküli technológiával rendelkezik van WIFI (b/g/n), Bluetooth, GPS. Szenzorokból sincs hiány, fényérzékelő, közelségérzékelő és G szenzor. Használat közben az erőfölény megmutatkozik, nincs akadás, mindent gyorsan és pontosan végez el, a legújabb játékok futtatása sem okoz problémát (a kompatibilitással azért vannak gondok).

Kamera terén kellemeset csalódtam. Az előlapi (3 MPX) és a hátlapi (8 MPX) is szép, éles képeket készít. Az előlapi még rossz fényviszonyok mellett is kontrasztos képet ad vissza, ami videochatnél hasznos, a hátlapi is bőven az elvárt fölött teljesít (tesztképek lentebb). A beépített villanó sötétben csak 4-6 méterig képes bevilágítani (kicsit gyengének éreztem), de a szoftveres környezet sokat segít a lehető legjobb kihozásában. Persze relatív kinek mi a megfelelő, nekem tetszett. Furcsa, de a videofelvételt 3gp. formátumba menti a készülék, ez nem probléma hiszen rengeteg konvertáló program létezik, mégis manapság nem ez a formátum a megszokott.

Dual SIM-el kapcsolatban felemás érzéseim vannak. Jók a beállítási lehetőségek, még 2. SIM-nek egy adatkártya is használható, amit be lehet állítani, hogy csak erről folytasson a mobil adatkommunikációt, de sajnos két SIM-et egyszerre nem tud kezelni. Ez azt jelenti, hogyha az egyik SIM-ről telefonálunk a másik SIM-re érkező hívásnál a „nem kapcsolható” szöveg hallható, ráadásul nem is látjuk a hívást (erre különböző SMS szolgáltatások segítséget nyújthatnak). Kompromisszumokkal kifejezetten jól használható, de vásárlás előtt mindenki legyen tisztában ezzel!

Akkumulátor egy 3.7V-os, 2800 mAh-os átlagos teljesítményt nyújtó energiaforrás. A rendszer jól bánik az energia felvétellel, átlagos használattal kibír egy napot. Szerencsére a pótakkuval intenzív használat mellett is számíthatunk az egy napos üzemidőre, nem kell félni, hogy félúton lemerülünk. Az általam megszokott akkutesztet jelen esetben néhány tényező még kiegészíti, de a mobilok mások mint a tabletek. A teszt teljes fényerőn + WIFI + YouTube állandó filmlejátszás mellett történt egy SIM-el. A teljes lemerüléshez 3 óra 54 percre volt szükség, ami még egy Avatar filmhez is bőven elegendő.

Szoftveres részen Android 4.2.1. Jelly Bean operációs rendszerrel rendelkezik, egyedi megjelenéssel. Jól használható, pörgős, nem akad. Ami zavaró volt, hogy helyenként nincs teljesen lefordítva a menü, néha angol szöveggel találkoztam. Ezenkívül telepítési problémába ütköztem a gyári Google-s applikációk frissítésénél, amíg a „preferált telepítési helyet” nem állítottam át belső tárhelyre, nem volt hajlandó frissíteni (utólag kiderült, ez azért lehetett, mert a behelyezett microSD kártya miatt átállt SD mentésre), tehát erre érdemes odafigyelni.

Egyéb megjegyzés:

A WIFI erős, több szobán keresztül is zökkenőmentesen fogta a jelet.

Az OTG funkció már működik, a régebbi kiadások frissítése hamarosan elérhető.

A GPS jelvevő képességével kapcsolatban rengeteg kérdés olvasható a különböző fórumokon. Nehéz meghatározni ezt a kérdéskört. Pontosan méri be a helyzetünket, de egy GPS-től ez a minimális elvárás. A műholddal összekapcsolódni (azaz „jelet találni”) elsőre hidegindításnál kicsit több időt igényel. Én bekapcsolva hagytam, ez üzemidőben elenyésző terhet jelentett, viszont így mindig pár másodperc alatt megtalálta a jelet és navigálása készen állt.

A hangszórók erősek, elég jó hangot adnak ki, és ahhoz képest, hogy az alján találhatóak még egy asztalon is megfelelően hallható (pl.: hívásnál a csengőhang). A hangerő szabályzása kicsit lehetne finomabb, de ez már igazán szőrszálhasogatás.

Az előlapon található érintőgombok megvilágítási időtartalmát szabályozhatjuk, ezzel is egyedivé tehetjük a készüléket.

Elérhető egy lapozó funkció is (pontos definiálását nem tudom), a közelségérzékelőt használja arra, hogy a kezünket elhúzva a képernyő előtt (nem érintve) lapozzon különböző programokban (pl.: asztal, fényképalbum), aranyos funkció, nem találkoztam még ilyennel, de egyben fölösleges is és fektetett használatnál véletlen lapozást generálhat (én kikapcsoltam).

Teljesítmény (tesztprogramok eredménye):

Amit hiányoltam:

Megszoktam az eddigi mobiljaimban az állapotjelző led fényt ami sajnos a CC5000-ből hiányzik. Apróságnak tűnik, de a mindennapi használatban nagy segítséget nyújt, legalábbis nem kell állandóan a kijelzőt be/ki kapcsolni, az esetleges nem fogadott hívások/üzenetek vizsgálata miatt.

Tesztvideó:


Összegzés:

A Concorde 5000-es egy hatalmas, zsebben alig elférő mégis szerethető, okos és pénztárcabarát mobil azaz phablet. Félelmeim a méretei miatt alaptalanok voltak, jól kezelhető és az 5”-nak a szemünk is hálás. A 65.000 Ft körüli vételár egy dual SIM-es négymagos okosmobilért jó ár/értékű készülékké teszi, a rengeteg tartozékról már nem is beszélve. Nem melegszik, a nyomógombok kellő nagyságúak, az érintőkijelző színdús, kellemes fogású. A készülék a rengeteg pozitív tulajdonsága mellett egy jó és kevés kompromisszumot igénylő mobilt nyújtott a tesztidőszak alatt, ezért ajánlom mindenki számára, a CC5000-es egy jó választásnak ígérkezik.  Vásárlás előtt érdemes megtekinteni, kézbe venni, a méreteit szokni kell.

Köszönöm a ConCorde Elektronik Kft.-nek, hogy biztosította a készüléket egy rövid tesztre!

Képek nagyban és további fényképek: http://sdrv.ms/162sE7f

Remélem sikerült bemutatnom a készülék minden tulajdonságát. Amennyiben kérdésed maradt írd meg e-mailben vagy tedd fel kommentben.

Amennyiben tetszett a cikkem kérlek, oszd meg ismerőseiddel.

Tetszésed kinyilváníthatod egy like-al.


További érdekes cikkek:

Az elegáns Concorde tab SLIM tablet tesztje

Concorde tab T10 tablet tesztje (videóteszttel)

Meglestük a Concorde tab SLIM tabletet

A WIN8 valódi arca – bemutató -

A „kis” kedvenc azaz a Concorde tab Rokee tesztje

A legkisebb okos tesztje (Alcatel S’Pop 4030X)

Mobilklíma pro és kontra

Klíma ismertető

Az okostelefon mizéria